Kérlek, ne ítélj el engem vagy a sajátos nevelési igényű gyermekemet!

Sajnos a világunk tele van olyan emberekkel, akik nem elfogadóak, ítélkeznek, megjegyzéseket tesznek, vagy egyszerűen udvariatlanok, amikor azt látják, hogy egy gyermek furcsán viselkedik nyilvános helyen. Azon kívül, hogy illemtanórákra küldjük őket, nem sokat tehetünk azért, hogy megváltoztassuk a sajátos nevelési igényű gyermekekre adott reakcióikat.

Mindig azt mondom a hozzám járó családoknak, hogy bár mások reakcióit nem tudjuk megváltoztatni, azt megválaszthatjuk, mi hogyan reagálunk ezekben a helyzetekben. Az igazság az, hogy hacsak nincs sajátos nevelési igényű gyermeked, fogalmad sincs, hogyan reagálnál, vagy milyen nehéz megbirkózni mások reakcióival.

Háttér

Először is, ahhoz, hogy megértsük, miért nem értik az emberek a „sajátos nevelési igényt”, tudnod kell, hogy ennek a fogalomnak a meghatározása még államról államra is változik. Emiatt, ha az emberek nem kapnak egyértelmű üzenetet, nem értik meg a helyzetet, és általában nem tudják, hogyan viselkedjenek egy sajátos nevelési igényű gyermek jelenlétében.

A kifejezés általában a fogyatékosság fogalma alá tartozik, mint például az Americans with Disabilities Act (fogyatékossággal élő amerikaiakról szóló törvény) esetében is. A Merriam-Webster szótár a sajátos nevelési igényt a következőképpen határozza meg: „különböző nehézségek (például fizikai, érzelmi, viselkedési vagy tanulási fogyatékosság vagy károsodás) bármelyike, amely miatt az egyénnek kiegészítő vagy speciális szolgáltatásokra, illetve alkalmazkodásra van szüksége (például az oktatásban vagy a szabadidős tevékenységek során)”. Ez a nagyon általános meghatározás meg sem próbálja részletezni a sajátos nevelési igényű gyermekek különböző típusait, vagy hogy mit foglalhat magában a gyógypedagógia.

Minél többet gyakoroltok, annál jobban beépül a mindennapokba!

Próbáld ki a Speech Blubs alkalmazást a kicsivel való szórakoztató és magával ragadó fejlesztő foglalkozásokhoz!

Készíts tájékoztatókat a családod számára

Az első dolog, amit javasolnék, hogy adj tájékoztatókat a közvetlen családtagjaidnak. Mielőtt megismertem volna az apósomékat, nem hiszem, hogy igazán tisztában lettek volna azzal, mit csinál egy logopédus, és nem ismerték a különböző rendellenességeket sem. A férjem konkrétan azt mondta nekem, hogy szerinte az autizmus nem is létezik. Néhány beszélgetés után megváltozott a véleménye, és ma már szólni szokott, ha úgy gondolja, hogy egy gyermek a spektrumon van.

https://www.instagram.com/p/B2R2ux5pZAc/?igshid=1vqgse2t7yx9q

Számos tájékoztatóm van a különböző rendellenességekről, amelyeket vagy én készítettem, vagy olyan konferenciákon kaptam, amelyeken részt vettem. Amikor egy család belép a rendelőmbe, igyekszem a lehető legtöbb információt átadni nekik. Arra bátorítom őket, hogy fénymásolják le ezeket, és mutassák meg a közvetlen családtagjaiknak, hogy ők is jobban megértsék az esetlegesen felmerülő viselkedésformákat vagy tüneteket.

Mindig segít ez? Nem. Életszerű ezt idegeneknek osztogatni? Nem. Azonban megér egy próbát, és tisztázhat számukra bizonyos dolgokat.

Fogadd el a sajátos nevelési igényű gyermekedet

A legtöbb család megkér, hogy magyarázzam el a rendellenességet és a vele kapcsolatos elvárásokat azoknak a családtagoknak, akik nehezen birkóznak meg a helyzettel. Volt egy családom, ahol a gyermeknél nemrégiben diagnosztizáltak autizmus spektrumzavart. Az édesapának NAGYON nehezére esett elfogadni a diagnózist, és emiatt másként bánt a fiával. Az édesanya megkérte, hogy jöjjön el a terápiára és beszéljen velem, hátha sikerül „felráznom”.

Első lépésként arra kértem az apukát, hogy a termen kívülről figyelje a foglalkozást (vannak fülhallgatóink, így a szülők belehallgathatnak a foglalkozásba, ha szeretnének). Azt szerettem volna, ha az apa a fia pozitív tulajdonságait látja (gondoskodó, tisztelettudó és okos), ahelyett a negatív viselkedés helyett, amely a társas környezetben megmutatkozott.

Ne ítélkezz arról, amit nem ismersz. Ha törődsz vele, ismerd meg a fiamat. Mert aki ismeri őt, az szereti is.

Amy Stuart

A foglalkozás során a kisfiú két akcióhőst választott a szerepjátékhoz. Megkértem, hogy nevezze meg a szereplőket – meg is tette: „apa” és „Xavier”. Megkérdeztem tőle, miért a „Batman” figurát választotta az apukájának. Erre azt válaszolta: „mert szeretem őt”.

Ennyi kellett csak. A foglalkozás után az apa könnyekben tört ki, és az anyuka elmondta, hogy ettől a foglalkozástól kezdve teljesen másképp látta a fia diagnózisát.

A családtagok és az idegenek gyakran csak a gyermekek negatív oldalát látják, amikor épp önstimulálnak, sikítanak vagy hisztiznek. Nem látják mindazt a csodálatos dolgot, amit ezek a gyerekek csinálnak, és hogy valójában milyen okosak. Amikor ezeket a pozitív tulajdonságokat felszínre hozzuk, az segít a rendellenesség elfogadásában és elismerésében.

Nézz át azokon, akik nem értik meg

Valószínűleg ez az egyetlen másik tanács, amit adhatok: ne foglalkozz vele. Az emberek bámulni fognak, megjegyzéseket tesznek, vagy csendben ítélkeznek, és ez ellen semmit sem tehetünk. Koncentrálj a gyermekedre! Tedd azt, amire szüksége van a tünetek enyhítéséhez vagy a megnyugvásához. Ha te feszült vagy ingerült vagy, ő is át fogja venni ezt az érzést.

Próbálj meg a helyzetben a lehető legnyugodtabb maradni. Könnyű engedni az érzelmeknek, és nekirontani annak a nőnek, aki már 20 perce bámul titeket, de hidd el, ettől nem fogod jobban érezni magad, csak még stresszesebb és frusztráltabb leszel.