Turn Autism Around podcast: A Speech Blubs app autizmus esetén

A podcastot Mary Barbera készítette és tette közzé.

https://www.youtube.com/watch?v=deCYNB3o12U

Mary: A Turn Autism Around podcast 102. epizódját hallgatod, a házigazdád Dr. Mary Barbera. A mai témánk kissé szokatlan lesz. Egy olyan app társalapítója a vendégem, amelyet autista gyerekeknél használnak. A neve Mitja Mavsar, Szlovéniából érkezett, és négy fiú édesapja. Férj, valamint a Blub Blub Inc. nevű cég társalapítója. Termékeik, a Speech Blubs és a Reading Blubs 2017-ben indultak útnak, és mára több mint hárommillió beszédkéséssel küzdő, autista vagy például Down-szindrómás gyermeknek segítettek. Ma tehát magáról az appról fogunk beszélgetni. Szó lesz még a videómodellálásról, a képernyőidőről, a közös figyelemről, a hiperlexiáról és természetesen arról is, hogyan fejleszthető a beszéd a Speech Blubs app segítségével. Vágjunk is bele ebbe az izgalmas interjúba Mitja Mavsarral!

Mary: Nagyon köszönjük, hogy velünk tartasz ma, Mitja.

Mitja: Köszönöm a meghívást.

Mary: Remek. Mesélj egy kicsit magadról a hallgatóinknak, hogy beindítsuk a beszélgetést! Általában azzal kezdem, hogy meséld el, hogyan csöppentél az autizmus világába, de te nem igazán mozogsz ebben a közegben. Mesélj hát egy kicsit magadról, és arról, hogyan kerültél kapcsolatba az appfejlesztéssel.

Mitja: Hogyne. Nos, itt vagyok Szlovéniában, épp lezárások alatt élünk. Az egész ott kezdődött, hogy kisfiúként beszédproblémáim voltak. Szerintem négyéves koromban senki sem értette, mit mondok. Így hát eljutottam logopédiára, és a legtöbb dolgot helyre is hozták. Valószínűleg észreveszed majd, mit nem sikerült kijavítani, vagy az ehhez hasonló apróságokat.

Mary: Fogalmam sincs, miről beszélsz, nekem teljesen rendben lévőnek tűnik a beszéded.

Mitja: Rendben, köszönöm! De tudod, az egyik artikulációs hiba valószínűleg 16 éves koromig velem maradt. Szóval a logopédia igazi megmentő volt számomra, mert tinédzserként a gyerekek elég kegyetlenek tudnak lenni. Amikor ezt sikerült rendbe hozni, az hatalmas lökést adott az önbizalmamnak és a személyes fejlődésemnek. Később az internet világában kezdtem el dolgozni, 15 éven át felhasználói élménytervezőként (UX designer) tevékenykedtem. Nagyon sok különböző startuppal működtünk együtt. Ráébredtem, milyen jó lenne egy olyan saját startup, ami igazán nekem való. Akkoriban nagyon érdekelt a pszichológia, azon belül is a gyermekpszichológia, hiszen már két kisfiam volt.

A Speech Blubs app születése

Mitja: Most már négy van, sok minden megváltozott. Sokkal több felhasználónk is van, mint akkoriban. Lényegében az történt, hogy megismerkedtem egy sráccal, aki akkor 20 éves volt, én pedig 33. Volt egy workshopja, ahol felmerült az ötlet: mi lenne, ha egy appal segítenénk a gyerekeknek? Olyanoknak, akiknek beszédproblémáik vannak, semmi konkrétum. Az alapötlet az volt, hogy a hangunkkal mozgassunk meg valamit a képernyőn. Egy hangvezérelt appra gondoltunk, ahol ha kiadsz egy hangot, legurul egy labda, vagy elindul egy animáció.

Mitja: Odajött hozzám ez a srác, és azt mondta: „Te öreg róka, segítenél nekem átgondolni ezt a projektet?” Én meg rávágtam: persze, kutassunk egy kicsit utána. Nekem semmi tapasztalatom nem volt a logopédiával kapcsolatban – gyerekként jártam logopédushoz, de az nem igazán számít. Egyáltalán nem voltunk biztosak a tudásunkban, hogy csak úgy beleárthatjuk-e magunkat a logopédiába. Így először Szlovéniában találkoztunk logopédusokkal, aztán elutaztunk az Államokba. Kaliforniában rengeteg logopédusnak mutattuk meg a kis prototípusunkat. Biztosak voltunk benne, hogy ott van az a hatalmas amerikai világ, a Szilícium-völgy, tele modern technológiával. A szakemberek viszont csak a szokásos amerikai lelkesedéssel fogadták: „hű, ez csodás, fantasztikus”, de közben hozzátették: a képernyőidő és a logopédia nem igazán férnek meg egymás mellett.

Mitja: Szóval ott álltunk tanácstalanul: működni fog ez vagy sem? Visszatértünk, és úgy döntöttünk, mindenképp megcsináljuk, még ha az elején nem is tűnt túl jó üzletnek. De úgy éreztük, meg kell tennünk. Jót teszünk vele az emberiségnek és a gyerekeknek. Annyi startup létezik, amelyik csak a pénzt pörgeti, a gyerekeken segíteni pedig igazán jó dolognak tűnt. Így hát folytattuk. Az első, animációkra épülő ötletünk dugába dőlt, mert a környéken nem találtunk animátort: mindannyian a város legmenőbb új startupjának dolgoztak. Ekkor jött az ötlet: mi lenne, ha egyszerűen valódi gyerekeket videóznánk le? Mi lenne, ha valami nagyon természeteset csinálnánk? Felvesszük a gyerekeket, a többiek pedig utánozzák őket a videó alapján.

Mitja: Bementünk hát a stúdióba, és ez egy nagyon érdekes történet. Ott volt velünk egy logopédus, a kamera előtt pedig a gyerekek. Nagyon egyszerű, úgy hiszem, orális-aurális gyakorlatokat csináltunk. Olyan dolgokat, amiket egyébként is csinálunk. Sokan mondják, hogy ez nem fejleszt beszédhangokat, de mindegy is. Ott voltunk a stúdióban, a kamera előtti gyereknek egy nagyon egyszerű feladatot mutattunk, olyasmit, mint: „utánozd a halat, jó?”

Mary: És csak kinyitjuk meg becsukjuk a szánkat.

Mitja: Csak kinyitod, kinyitod és becsukod. Úgy terveztük, hogy a gyakorlat neve „Halacska” lesz. Szóval a stúdióban megnéztük a videót, a legelsőt, amit valaha felvettünk. Ott voltam én, Jernej – a vezérigazgatónk és társalapítónk –, a szülők és a terapeuták. Néztük a felvételt, Jernej rám nézett, és azt mondta: „Nézz csak körül! Mindenki ezt csinálja!”

Mitja: A stúdióban kivétel nélkül mindenki a halacskát utánozta. Nagyon vicces volt! Ekkor jöttünk rá: valamire rátapintottunk. Akkor még nem tudtuk, hogy ezt videómodellálásnak hívják, nem szándékosan csináltuk így. Egyszerűen csak láttuk, hogy működik.

Mary: És innen indult el az egész. Ráadásul ez csak pár éve történt: 2017-ben indítottátok el a Speech Blubs appot.

Mitja: Nos, a Speech Blubsot 2017-ben adtuk ki, de szlovén nyelven már 2015-ben elindult, kifejezetten azért, hogy szülőkkel teszteljük.

Mary: Csak két nyelven érhető el?

Mitja: Nem, sőt, szlovén verzió már nincs is. Követtük a piacot, tudod, nem maradhattunk csak Szlovéniában. El tudod képzelni, ez egy kétmilliós ország, talán ha százötven bejegyzett logopédusunk volt.

Mitja: Ez piacnak is kevés. Így összeálltunk egy amerikai producerrel, aki amerikai gyerekekkel forgatott videókat. A gyerekeket logopédusokkal ellenőriztük, szerintem minden egyes videót vagy három szakember nézett át. Ezzel kiadtuk az amerikai változatot. Később brit szülőktől kaptunk visszajelzést, hogy az appban hallható kiejtés nem az igazi brit angol, így elkészítettük az egyesült királyságbeli verziót is, majd jött a spanyol, a portugál és a francia. Ma már ezek a nyelvek mind megtalálhatók az appban, így a gyermek akár egy második nyelvet is elsajátíthat vele.

A videómodellálás és a Speech Blubs

Mary: Hű, azta! Megnéztem az appot, és tudom, hogy mostanra már hárommillió felhasználótok van. Igazi gyerekek szerepelnek benne, és hangokat adnak ki, például állathangokat: „adjunk ki majomhangot!”, aztán felugrik egy animált majom, a gyerek majomhangot ad ki, a képernyő előtt ülő gyermeknek pedig utánoznia kell. Közben sávok mozognak, ahogy csinálja. Egyszerre meglehetősen komplex és mégis nagyon egyszerű. Valahol a kettő határán mozog. De említetted a videómodellálást: erről én is készítettem korábban egy videóblogot, be is linkeljük majd a műsorjegyzethez. Tudom, hogy ez egy bizonyítottan hatékony, tudományos alapokon nyugvó módszer. El tudnád magyarázni a hallgatóinknak röviden, mi is az a videómodellálás?

Mitja: A való életben, ha meg akarsz tanulni beszélni, elsajátítani egy nyelvet, vagy szociális készségeket tanulnál, más emberekre van szükséged: nézned kell őket, figyelni az arcukat. Ha azonban valaki az autizmusspektrumon van, nem feltétlenül kötik le az arcok. Mi lényegében egy nagyon természetes folyamatot építettünk az appba. A videómodellálás egy kutatásokkal alátámasztott technika, amely a tükörneuronok idegtudományi működésén alapul. Ha megfigyelsz másokat, az agyad pontosan ugyanazt csinálja, mint az ő agyuk.

Mary: Mint egy tükörkép! Amikor a tükörbe nézel, tükörneuronok tüzelnek az agyadban, és nem csak akkor, amikor te beszélsz.

Mitja: Pontosan, nemcsak akkor. Ha most kinyitom a számat, az agyamban bekapcsol egy terület, ami ezt a mozdulatot kiváltja. A te agyadban pedig, pusztán attól, hogy ezt látod, ugyanaz a terület aktiválódik. Még ha csak azt figyelem is, ahogy bólintasz, az én agyam ugyanazt éli át, mint a tied. Így tanulunk: megfigyelés útján, ezt már számtalan kutatás igazolta. A mi esetünkben az app tele van gyerekekről készült videókkal. Még ha a gyermek épp nem is utánozza a képernyőn lévő kis „tanítókat”, csak figyeli őket, a folyamat már akkor is működik. Hogy honnan tudjuk ezt? Volt egy hatalmas motivációnk a kezdetekkor, legalábbis számomra és a csapat többi tagja számára mindenképp.

Mitja: Az akkori terapeutánkról van szó. Ő rengeteget foglalkozott autizmusspektrumon lévő és Down-szindrómás gyerekekkel. Volt egy kisfiú nála, aki Down-szindrómás volt, és az autizmus spektrumán is érintett, ha fogalmazhatunk így. Nála minden egyes foglalkozás úgy zajlott, hogy rajta volt a szemüvege, harminc másodperc múlva elhajította, és egyáltalán nem működött együtt a szakemberrel. Aztán megmutatták neki ezt az appot.

Mitja: Nagyon szeretetre méltó kisfiú volt, szerintem olyan öt-hat éves lehetett akkor, teljesen nonverbális. Amikor elé tették az iPadet – a Down-szindrómás gyerekek ráadásul végtelenül kedvesek –, elkezdte ölelgetni az eszközt. És ez a táblagép a Speech Blubs appal lett a kulcs nála. Az édesanyjával mindennap vagy 20 percet gyakoroltak vele. Emlékszem, hat hónap után bejött az irodába – időnként meglátogattak minket –, és most először egyenesen rám nézett.

Mitja: Elkezdett gesztusokkal kommunikálni! Az első hónapban még nem csinált semmit, csak nézte a gyerekeket az appban, nem vett részt aktívan. De aztán egyszerűen kinyílt, csodálatos volt látni.

Mary: Igen. Korábban említettél valamit arról, hogy az autista gyerekek nem nagyon szoktak az arcokra nézni. Nemrég csináltam egy podcastot, úgy rémlik, a 93-as volt – be is linkeljük majd a műsorjegyzékbe –, ami Dr. Ami Klin munkájáról szólt az Emory Egyetemről. Ő egy nagyon híres autizmus-kutató, aki épp most publikált néhány új tanulmányt, és rengeteg kutatást végzett a szemmozgáskövetés terén autista, tipikus fejlődésű gyerekek, valamint egy- és kétpetéjű ikrek körében. Arra jutott, hogy azok a csecsemők és tipegők, akiknél később autizmust diagnosztizálnak, valóban nem az emberek arcára fókuszálnak, ahogy te is mondtad, és nem a társas interakciókra vagy a nonverbális jelzésekre figyelnek. Bemutatott például egy videót két tipegőről, akik egy nyitható-csukható ajtajú kiskocsiban játszanak. A tipikus fejlődésű kisgyerekek tekintete a két kicsi közötti „vitára” szegeződött: „Azt akarom, hogy nyitva legyen az ajtó”, „Azt akarom, hogy csukva legyen”. Ezzel szemben az autista, vagy később autizmussal diagnosztizált gyerekek egyszerűen magára a nyíló és csukódó ajtóra figyeltek, teljesen lemaradva magáról a társas interakcióról.

A Speech Blubs álláspontja a képernyőidőről

Mary: És Dr. Klin azt mondta: ha ez történik öt perc alatt, és ezalatt ezer társas interakcióról, pillantásokról, összenézésekről, a másik homlokráncolásáról vagy ellenállásáról maradnak le, akkor komoly probléma lehet abból, ha rengeteg képernyőidőnek vannak kitéve – különösen olyannak, ami társas helyzeteket mutat be, de ők a rossz dolgokra fókuszálnak benne. Évekkel ezelőtt csináltam is egy videóblogot „Képernyőidő, és miért ne iktasd ki teljesen” címmel. Te is említetted az előbb, hogy néhány logopédus teljesen el akarja hagyni a képernyőidőt. Még a világméretű Covid-lezárások idején is ezt mondták sokan. Pedig lehetetlen teljesen elkerülni a képernyőt, inkább okos képernyőidőt kell alkalmaznunk. És te is beszéltél erről egy kicsit. Szóval miben különbözik az alkalmazásotok használata attól, mintha egyszerűen leültetnénk a gyereket a tévé vagy az iPad elé napi négy órára?

Mitja: Nemrég láttam egy dokumentumfilmet arról, hogy az óvodások átlagosan napi négy-hat órát töltenek a képernyők előtt, és az Egyesült Államokban a legrosszabb a helyzet, ott átlagosan hat órát. Ez rengeteg. A képernyőidőre is úgy kell tekinteni, mint bármi másra a környezetünkben, ami dopaminlöketet vált ki. Most épp Halloween van, a gyerekek túl sok cukrot esznek. Ha engeded, hogy a gyerek mindennap cukrot egyen, nagyon nagy eséllyel elhízik. Ugyanez a helyzet a képernyőidővel is. Ha jó célra használod, nem lesz semmi bajod. De ha túlzásba viszed, problémát okoz. És a felnőttek is épp ilyenek, ők jelentik az igazi problémát. Néha én is ahelyett, hogy a gyerekeimmel játszanék, inkább videojátékokat nyomok, vagy folyamatosan az Instagramot pörgetem.

Mitja: Ilyenkor a gyerekek nem kapnak elég személyes, szemtől szembeni interakciót. És ezzel már rá is térek a kérdésedre: ha azt szeretnéd, hogy a gyermekednek fejlődjön a beszéde, a szociális és egyéb fontos készségei, akkor személyes jelenlétre van szüksége. Interakcióba kell lépnie a szüleivel, a társaival. Olyan embereket kell látniuk, akiken nincs maszk, és képesnek kell lenniük erre fókuszálni. Amikor elindultunk, figyeltük a többi népszerű gyerekalkalmazást. Most azt hiszem, a kilencedik legnépszerűbb app vagyunk az amerikai App Store-ban a gyerek kategóriában. A többi alkalmazásban szép animációkat látsz. Felhasználóiélmény-tervezőként pontosan tudom, hogyan lehet rávenni valakit arra, hogy használjon valamit, hogyan érhető el, hogy újra meg újra visszatérjen.

Mitja: Közben a szülők a képernyőhöz vannak ragadva, a gyerekek pedig természetesen az ő példájukból tanulnak. Mivel a gyerekeknek nincs jobb dolguk, ők is a képernyőt nézik. Szerintem az okos képernyőidő ott kezdődik, hogy korlátozzuk a képernyő előtt töltött időt. Azzal kezdődik, hogy a szülő jelen van, és elmagyarázza a dolgokat. Készült erről egy kutatás: különféle dolgokat tanítottak gyerekeknek videók segítségével. Tanultak belőle, nagyjából a felét annak, amit akkor sajátítottak volna el, ha a valóságban mutatják meg nekik. De az az érdekes, hogy ha a szülő ott volt velük, és elmagyarázta, mit látnak, a tanulás sokkal hatékonyabbá vált. Persze nem érte el a valós tapasztalat szintjét, de klasszisokkal jobb lett. Szóval igen, még egy rajzfilm is lehet jó képernyőidő – nem mindegyik, de sok rajzfilm úgy van felépítve, hogy a gyerekek valóban tanulnak belőle. De ha a szülő is ott van és elmagyarázza a látottakat, az mérföldekkel jobb. Utána le is rajzolhatjátok, amit a mesében láttatok, és így tovább.

Hogyan gyakoroljuk a közös figyelmet?

Mary: A szülő például ott lehet a halacskás feladatnál is, tátoghat a szájával, mint a halacska, buborékokat fújhat, vagy utánozhatja a majomhangot. Bevonhatod a gyereket az appba: „Nézd, a kisfiú majomhangot ad ki! Figyeld csak, anya is csinálja: u-u-á-á!” Ezzel beépül egy másik kulcsfogalom, ami közös az appotokban és az online kurzusaimban: a közös figyelem fontossága. Az, hogy még a képernyőidő alatt is megosztjátok a pillanatot, vagy együtt nevettek valami viccesen, vagy a való életben létrejövő beszédhelyzetekben vagytok jelen – például felmutatsz egy banánt, mert a gyerek banánt kér, és mondod neki, hogy „banán, banán, banán”, miközben odaadod. Ez az inger-inger társítási folyamat... Amikor megnéztem az appotokat és jobban megismertelek, rájöttem, mennyi közös alapelvünk van a gyerekek segítésében. Úgyhogy szerintem a közös figyelemnek óriási szerepe van.

Mitja: Igen, határozottan egyetértek ezzel. Mi annyiban csináltuk másképp, hogy nem tettünk bele túl sok animációt. Valódi gyerekeket állítottunk a középpontba, és más eszközökkel tartjuk fenn a kicsik érdeklődését. Az analitikában látjuk, hogyan viselkednek a gyerekek. Vannak olyan felhasználóink, akik újra és újra és újra megcsinálják ugyanazt a feladatot. Nevezhetjük ezt ismétlődő viselkedésnek is, ami annyira jellemző az autizmusra. De úgy gondolom, az okos képernyőidő kulcsa a szülő bevonódása. A szülők a legfontosabbak, akárcsak bármilyen terápia vagy a mindennapi nevelés során. Ha a gyerek napi hat órát egyedül ül a tévé vagy a YouTube előtt, és azt néz, amit akar... nos, nem tudjuk pontosan, mi lesz az eredménye, de a társas készségei valószínűleg nem fejlődnek megfelelően. A szakirodalom is megemlíti, hogy azoknál a gyerekeknél, akik túl sokat tévéznek, autizmus spektrumhoz hasonló viselkedésjegyek alakulhatnak ki. Persze, hogy kialakulnak.

Mitja: Azok a gyerekek, akik nem játszanak másokkal a szabadban, hanem egyedül nézik a YouTube-ot, nyilvánvalóan nem fogják elsajátítani a tipikus szociális készségeket. Természetesen gondjaik lesznek a beszéddel, a nyelvfejlődéssel és mindennel – pont úgy, mintha folyamatosan édességet ennének és elhíznának. Ez a törvényszerű. Az ember képes bármilyen helyzethez alkalmazkodni, és ha ez a helyzet a folyamatos mesenézés, akkor a testünk és az agyunk úgy huzalozódik át, hogy még jobb tévénézőkké váljunk. Hogy passzívabbak legyünk. Sajnos ez van.

Az echolikus kontroll kialakítása

Mary: Igen. Az egyik dolog, amire nagy hangsúlyt fektetek, az az úgynevezett „echolikus kontroll” megszerzése a szülő vagy a szakember részéről: elérni, hogy a gyermek képes legyen utánozni a hangokat. Még a tipikus fejlődésű gyerekek sem mindig képesek spontán visszhangozni a szavakat, akár még 15–18 hónapos korban sem. Sokaknál még egyszerűen nem alakult ki. Az autista gyerekeknél pedig meglehetősen gyakori, hogy nem beszélnek, nonverbálisak maradnak, és nem alakul ki ez a képesség. Az online tanfolyamaimon nagyon sokat dolgozunk az utánzási válaszok felépítésén: utánzás tárgyakkal, vagy az arcizmok mozgatása, ha megy. Bár én személy szerint nem vagyok híve annak, hogy hozzányúljunk a gyerekek arcához.

Mary: Viszont mindig azt mondom: a szavakat nem lehet kihúzni a gyerekek szájából, még akkor sem, ha egyébként ki tudnák mondani, hogy „banán”. Soha nem kényszeríthetsz egy gyereket arra, hogy megszólaljon. Még akkor sem, ha megvan az echolikus kontroll – be is teszem majd a műsorjegyzékbe az erről szóló podcastokat és videókat. De az egyik legjobb módja ennek a kialakítására az ismétlés, az ingerek társítása és a videómodellezés: kicsit a „hátsó kapun” keresztül megközelíteni a dolgot, szórakoztatóvá, vonzóvá tenni, és egy megerősítési rendszert beépíteni. Alkalmazásfejlesztőként te ebben biztosan profi vagy. Hallani olyan szülői szakértőket, akik azt mondják: nem hisznek a fenyegetésben, a büntetésben vagy a megvesztegetésben – ezekkel én is teljesen egyetértek.

Mary: De azt is mondják, hogy nem hisznek a jutalmazásban vagy a pozitív megerősítésben sem. Pedig az egész világ – akár hiszel benne, akár nem – a pozitív megerősítés elvén működik. Olyan ez, mintha azt mondanád, nem hiszel a gravitációban.

Mitja: Erre épül az elmúlt évszázadok teljes pszichológiája. Ez viselkedéstudomány, nincs mit hozzátenni.

Hiperlexia és a Reading Blubs

Mary: Pontosan olyan, mint a gravitáció: ha megerősítesz egy viselkedést, az gyakrabban fog előfordulni. De térjünk át gyorsan egy másik témára, ami szerintem szintén nagyon fontos. Nagyszerű videók vannak az appotokban, és fantasztikus munkát végeztetek azzal, hogy öt nyelvre is kibővítettétek. A legújabb alkalmazásotok a Reading Blubs, amely a korai írás-olvasási készségekkel és az olvasási előkészületekkel foglalkozik. Én magam is foglalkoztam a hiperlexiával a fiam révén. Lucas kiskorában hiperlexiás volt: ez az a képesség, amikor a gyermek már azelőtt olvas vagy felismeri a betűket, hogy rendesen beszélni tudna. Úgy tűnik, az autizmusnál az agynak ez a része túlstimulálódik az olyan dolgoktól, mint a betűk és a számok. Sokszor a szülők – köztük én is – abba a hitbe ringatják magukat: „Jó, hát ez csak hiperlexia, nem autizmus.” Pedig a kettő gyakran együtt jár. Persze nem minden hiperlexiás gyerek autista, mert a kiemelkedően magas intelligenciájú gyerekek között is lehetnek olyanok, akik rendkívül korán kezdenek olvasni.

Mary: De amikor rápillantottam a Reading Blubs alkalmazásra, láttam, hogy ti nem a betűfelismerésre fókuszáltok legelőször. Inkább a mesék hallgatására és a szövegértésre helyezitek a hangsúlyt, ami szerintem sokkal fontosabb, különösen a tipegő- és óvodáskorúak számára, akik nem hiperlexiások.

Mitja: Igen. Megint csak kutatásokat végeztünk: beszéltünk szülőkkel, pedagógusokkal, terapeutákkal, mindenkivel. És észrevettünk egy érdekes, mégis teljesen nyilvánvaló tendenciát. A szülők nem olvasnak mindennap a gyerekeiknek. Kellene, de nem teszik. Vannak szülők, akik hulla fáradtak, mert egyszerre két műszakban dolgoznak. Vannak olyan apukák, akik kicsit merevebbek, hiányzik belőlük a fantázia ahhoz, hogy igazán játékossá, élvezetessé tegyék a könyvolvasást. Azt is észrevettük, hogy a piacon lévő appok a hat-hét éveseknek próbálnak segíteni, amikor már tényleg ideje megtanulni olvasni. Ám előtte, az ovisoknál leginkább a mesék idejét éljük. Persze játszhatnak a betűkkel – sőt, talán még jobb, ha nem –, de a legfontosabb, hogy elegendő mesét hallgassanak. Mi pontosan ugyanezt a koncepciót szerettük volna megvalósítani: van egy gyerek mesemondó, aki igyekszik úgy átadni a történetet, ahogyan egy eszményi szülő tenné az esti meseolvasáskor.

Mitja: Szóval azt csinálná, amit a tökéletes szülők: hihetetlen lelkesedéssel olvasna a gyermeknek. Utána kérdéseket tenne fel neki. Hagyná, hogy a kicsi megérintse a dolgokat a könyvben. Lényegében ez az olvasás. Nálunk tehát egy gyerek olvas fel neked egy mesét. A főszereplőket te lépteted előre úgy, hogy megnyomod őket. Mit tudom én, van ott egy alpaka is, és meg tudod nyírni az alpakát. Olyan, mint egy digitális lapozókönyv, igazán jól megcsinálva. Nagyon jó eredményeink vannak. A gyerekek imádják végigkövetni ezeket a történeteket. A mese után pedig ugyanaz a gyerek újra megjelenik a képernyőn, és azt kérdezi: „Na, hogy hívták az alpakát?” vagy „Milyen színű volt a bicikli?”, és hasonlók. Neked pedig a gombok megnyomásával kell válaszolnod a valódi személy által feltett kérdésre.

Okos képernyőidő

Mitja: Szóval ismét csak próbálunk okos képernyőidőt biztosítani a felhasználóinknak. Ez ugyanazzal az előfizetéssel érhető el. Tehát ha Speech Blubs előfizető vagy, ezt ingyen megkapod, és fordítva is, ha a Reading Blubsra fizetsz elő. Így van olyan felhasználónk, aki a Speech Blubs appot használja mondjuk az egy-, két- vagy hároméves gyerekével, a Reading Blubst pedig mondjuk a két és félévessel. Láttam már két és féléveseket is sikerrel használni, de ez leginkább a 3–5 éves korosztálynak szól, úgy mondanám. Ha tipikus fejlődésű gyermekről van szó; ha nem tipikus fejlődésű, akkor valószínűleg később, vagy az adott helyzettől függ.

Mary: És persze biztos vagyok benne, hogy a Reading Blubs esetében is ideális vagy kifejezetten szükséges, hogy a szülő is ott legyen mellette és figyeljen rá. Hogy ne csak abból álljon az egész, hogy visszagörgetünk megnyírni a lámát. Oké, megint visszamegyünk megnyírni a lámát – mert az autista gyerekeknél előfordulhat, hogy beleragadnak az ilyen ismétlődésekbe. Az online kurzusaimban kidolgoztam egy könyves programot, és tudod, a program része, hogy a szülők hetente egyszer elmennek a könyvtárba, kivesznek öt, hét vagy tíz új könyvet, visszaviszik a régieket, és nagyon egyszerű könyveket olvasnak. Nagyon egyszerű kérdéseket tesznek fel közben. A covid miatti lezárások idején rengeteg könyvtár zárva volt, úgyhogy valaki ajánlott egy másik appot, az „EPIC”-et, ami tele van könyvekkel. És ismét csak: szerintem minél több olyan forrásunk van, amivel személyesen olvashatunk a gyerekeinknek – mi is előfizettünk az Epic appra, mert még a huszonnégy éves, súlyosan autista fiamnak is szuper lehetőség, hogy nagyon egyszerű könyveket válasszunk ki, átlapozzuk őket, kérdéseket tegyek fel neki, és tartalmassá tegyük a napjainkat.

Mary: Ami a világon rengeteg szülőnek – különösen egy autista gyermekkel – kifejezetten nagy kihívás: tartalmasan kitölteni a napokat. És szerintem mindannyian a tőlünk telhető legjobbat tesszük. Úgy gondolom, az olyan alkalmazások, mint a tiétek, a Speech Blubs és a Reading Blubs, egyszerűen remek lehetőséget adnak arra, hogy több eszköz legyen a kezünkben. Én még a saját videók készítését is nagyon pártolom a szülők részéről. Csakhogy azzal megint az a baj, hogy mégis hány videót tudsz te magad felvenni? Nektek viszont egy komplett produkciós csapatotok van, folyamatosan új dolgokat töltötök fel, különböző gyerekek szerepelnek benne, így nem válik unalmassá az ismétlődés, mintha csak azt nézné a gyerek, ahogy anya már tizedszer énekli egymás után, hogy „Fej és vállak, térd és lábujjak”. Minél rugalmasabbá tudjuk tenni a gyerekeinket, minél nagyobb a változatosság, minél több az új mese és az új módszer,

Mary: szerintem annál hasznosabbak lesznek ezek az eszközök. Pontosan. Rendben, szuper. Nos, úgy hiszem, igazán sok mindent érintettünk ma. Tudom, hogy meg fogok tudni osztani egy partneri linket, ami a következő lesz: MaryBarbera.com/blubs. B-L-U-B-S. Szuper név, különleges név. Úgyhogy bátran nézzétek meg a Speech Blubsot és a Reading Blubsot! Ugyanaz az előfizetés, havonta csak néhány dollár. Lehet éves vagy havi előfizetést is választani. És van ingyenes próbaidőszak is, ami mindig jó lehetőség arra, hogy egyszerűen kipróbáljátok a dolgokat, hiszen előfordulhat, hogy nem a te gyermekednek való.

Mitja: Van egy funkció, egyetlen dolog az appunkban, ami teljesen ingyenes még a fizetős fal előtt, úgymond. Ez pedig a szűrővizsgálat, a screener. Lényegében csak megadod a gyermeked adatait, a születési dátumát, és megkapod az összes fejlődési mérföldkövet – ráadásul ez nemcsak a beszédre, a nyelvre és az olvasásra tér ki, hanem a pragmatikára, a játékra és a hallásra is. Tehát az összes mérföldkőre. Úgy hiszem, egy jó hónapban körülbelül százötvenezer gyereket szűrünk le havonta. És tudod, amit most világszerte látok ebben a helyzetben, az az, hogy ha van egy kétévesed, igencsak sokat kell várnod, mire egy logopédus felméri a gyermekedet, és...

Remek alternatíva, amíg a logopédusra vársz

Mary: És várnod kell a fejlődésneurológusra is, várnod kell a fejlesztésre. De nem, teljesen igazad van. Az egyik tagunk nemrég csatlakozott a totyogóknak szóló kurzusomhoz: a gyermeke húsz hónapos volt, nem volt diagnózisuk, nem jártak terápiákra. Az Egyesült Királyságban élnek, és azt mondta, hogy 18 hónapos a várólista egy logopédushoz. Csak egy logopédiai vizsgálatra! A várólisták egyszerűen borzalmasak, éppen ezért írom a második könyvemet, a Turn Autism Around-ot, ami egy igazi gyakorlati útmutató a szülőknek arra az időre, amíg a diagnózisra vagy a terápiára várnak. Hiszen ahogy mindketten tudjuk és hisszük, a szülők képesek hegyeket megmozgatni. Ezért olyan fontos beszerezni az olyan appokat, mint a tiétek, és tanulni, tájékozódni – és ha szakemberként hallgatsz most minket, bátorítsd a szülőket is a tanulásra!

Mary: És az, hogy igazán legyenek eszközeid a gyermeked bevonására, szerintem egyszerűen csodálatos dolog. Minden elérhető – az ingyenes szűrő, az ingyenes próbaidőszak, az előfizetés – a MaryBarbera.com/blubs oldalon. A műsorjegyzetekben az összes többi forrást is megtaláljátok, amit közben megemlítettünk. Szeretem azzal zárni az epizódokat, hogy kitérünk a podcastom egyik fő céljára: hogy a szülők és a szakemberek kevésbé legyenek stresszesek, és boldogabb életet élhessenek. Négygyermekes apaként, appfejlesztőként és férjként van bármilyen öngondoskodási vagy stresszkezelési tipped, amit szívesen megosztanál? Olyasmi, amit nap mint nap csinálsz, vagy ha van egy kis időd a feszültség levezetésére?

Mitja: Hát... épp most volt három nagyon stresszes napom. Úgy alakult, hogy vagy három napja ki sem léptem otthonról. A lezárások alatt általában az a bevált módszerem, hogy egyszerűen kimegyek a természetbe a gyerekekkel – teljesen egyedül, de általában inkább nem egyedül, hanem velük. Igen, a stressz óriási probléma. Szerintem egyszerűen kevesebb képernyőt kellene néznünk, és több időt kellene a természetben töltenünk. És ha ezt tesszük – ha nem is iktatjuk ki teljesen a képernyőket, csak csökkentjük az idejüket, pont úgy, mint ahogy a hűtőszekrény látogatásainak számát is érdemes visszafogni –, tudod, minden az egyensúlyról szól. Igen, minden az egyensúlyon múlik.

Mary: Így van, abszolút, egyetértek. Nagyon tetszik a természetbe járás ötlete, és tudom, hogy számomra is ez az egyik legjobb stresszoldó. Úgyhogy nagyon köszönöm, Mitja! Öröm volt jobban megismerni téged, és alig várom, hogy lássam a fejlődéseteket, és részese lehessek ennek a valódi, őszinte törekvésnek, amivel a beszédfordulási nehézségekkel küzdő, az autista és minden olyan gyereken segíteni próbáltok, akiknek kihívást jelent a beszéd. Nagyon szépen köszönöm a mai idődet, és minden jót kívánok!

Mitja: Köszönöm szépen.