A koronavírus nem verseny, és te sem vagy rossz anya

Őszinte leszek: amint ez az egész elkezdődött, láttam a sok anyukát, akik színkódolt napirendeket posztoltak a totyogóiknak, és egyből az jutott eszembe: Te jó ég! Én pont az a szülő típus vagyok, aki sosem tudná tartani magát egy ilyen napirendhez, mert szeretem a spontaneitást és a pillanatnak élek. Ugyanakkor az a szülő is én vagyok, aki rettenetesen szorong amiatt, hogy a gyerekei megfelelően fejlődnek-e kognitív téren.

Nyomás rajtunk?

Nem tudom, kinek az ötlete volt ekkora nyomást helyezni a szülőkre, de az biztos, hogy borzasztóan rossz érzés. Beszélek az anyuka barátnőimmel, és legtöbbjük úgy érzi, szinte minden nap kudarcot vall. Látják a többi gyereket, akik élvezik ezeket a szuper színkódolt programokat, a családi vacsorákat, az esti mesét és a jóéjtpuszikat olyan gyerkőcökkel, akik már első szóra ágyba bújnak. Aztán meg összebújnak a férjükkel, és újra egymásra találnak, mert most épp nincs sportközvetítés a tévében, ami elvonná a figyelmüket.

De legyünk egyetlen percre teljesen őszinték, jó? Valahol a gyönyörűen beállított fotók és az „ingyen elvihető a gyerekem” mémek között rejtőzik az igazság. MINDKÖZÖSEN BENNE VAGYUNK EBBEN. ❤️

Egyszerre könnyebb és nehezebb is, mint bárki gondolta volna. Legtöbbünknek minden egyes órában jutnak apró sikerek és hatalmas bukások. Legtöbbünknek van egy-két gyereke, aki „érti a dolgát”, és legalább egy, aki egyszerűen nem hajlandó együttműködve játszani.

A legtöbbünknek vannak olyan közös, meghitt pillanatai, amiket sosem fogunk elfelejteni – és olyan dühkitörései is, amiket legszívesebben visszacsinálnánk. Legtöbbször az idő felében jobb szülők vagyunk, mint valaha hittük volna, a másik felében pedig azon tűnődünk, hogyan lett az egyórányi képernyőidőből ilyen hamar három óra.

És akkor vegyük még hozzá az otthoni munkavégzést is. Hogy lehet mindezt megcsinálni? Elég energiát és időt fektetünk az egyik vagy a másik területbe? Ja, és – még ki is kell takarítanunk a lakást, meg ételeket/uzsonnákat kell készítenünk a családnak.

Édesanyák vagyunk

Nem tudom, ti hogy vagytok vele, de én néha olyan rövid távú célokkal ébredek reggel, mint:

Édesanyaként minden reggel magunkra öltjük a vidám mosolyt, a nyugodt külsőt, a „meg tudom csinálni” hozzáállást, még akkor is, ha legbelül hihetetlenül szorongunk és bizonytalanok vagyunk. Kihozzuk a helyzetből a legjobbat, és tényleg, őszintén élvezzük a szép pillanatokat, de közben aggódunk a munka, a pénz, az iskola és a jövő miatt is, miközben zsonglőrködünk a család és az otthoni munka között. Nem tudjuk, hogyan vágjunk neki ennek az új fejezetnek, vagy hogy ez a pár hónap miként változtatja meg az életünket örökre. Vajon a gyerekeink meg fognak rémülni minden alkalommal, amikor valaki köhög vagy tüsszent a közelükben? Vajon MI is meg fogunk ijedni, ha velünk történik ez?

Szeretnénk vágyni arra, hogy lelassuljunk és változtassunk, de azért valahol szerettük azt a könnyed, rohanó életet is, ami most olyan távolinak tűnik. Az az érzés, hogy nem vagyunk elegek, és soha nem is leszünk elegek, megint felüti a rút fejét, miközben látjuk a sok nagyszerű, ingyenes lehetőséget, amit nem használunk ki, és a félkész iskolai feladatokat, amiknek csak a feléig jutottunk el. És te jó ég, mennyire hiányzik a támogató közösségünk, a „falu”, ami segített felnevelni a gyerekeket. Épphogy megszoktuk, hogy besegítenek, erre most hirtelen minden segítség eltűnt.

Minden rendben lesz

Csak azt szeretném, ha észben tartanátok: minden rendben van. Ha a gyermeked ma a szokásosnál több képernyőidőt kapott, az nem fogja tönkretenni az életét. Mindannyiunknak vannak ilyen napjai. Ha szükséged van egy percre, egy órára vagy akár egy egész napra, az is teljesen rendben van. Tudom, hogy nekem is szükségem van rá. Napi 45 perc edzésre és egy kis „énidőre” van szükségem ahhoz, hogy jó anya lehessek. Sokkal türelmesebb, gondoskodóbb és megértőbb vagyok, ha megkapom ezt az időt. NE ÉREZZ BŰNTUDATOT EMIATT!

https://www.instagram.com/p/B-7H5U1D4w-

Nem kell mindannyiunknak ugyanúgy éreznünk ahhoz, hogy jó szülők legyünk. A koronavírus nem verseny arról, ki szereti jobban az anyaságot vagy a gyermekeit. Ez nem egy futóverseny azért, hogy ki a legrendszerezettebb és leghatékonyabb, vagy épp ki a leglazább és legvagányabb szülő. Nem verseny arról, ki tud a legjobban tanítani otthon, vagy ki képes bűntudat nélkül elengedni az egészet.

Szóval ne hasonlítgasd tovább magad másokhoz, ne hibáztasd magad, ne aggódj, és inkább veregesd vállon magad azért, mert méltósággal – és talán kicsit túl sok csokival – evezel át az ismeretlen vizeken. A gyermekeid látják, ahogy fejlődsz, helytállsz és bátran szeretsz; milyen szerencsések is ők! Azt szeretném, ha elkezdenél örülni a kis győzelmeknek, és többet tennél abból, ami boldoggá tesz a szülőségben.