Hogyan javíthatjuk a kommunikációt a gyerekeinkkel?

Ha olyan vagy, mint én, a gyerekekkel való kommunikáció néha hihetetlenül frusztráló tud lenni. Végtelen kérdések, figyelmen kívül hagyott kérések, a bamba tekintet, amikor emlékeztetjük őket valamire, amit az imént mondtunk, miközben a beígért kekszre tökéletesen emlékeznek, de azt már elfelejtik, hogy hozzanak oda valamit. Az első éveiket azzal töltjük, hogy alig várjuk, hogy beszéljenek, a későbbiekben pedig azért könyörgünk, hogy bárcsak kicsit csendben maradnának.

Az az igazság, hogy a gyerekeink korántsem tökéletes beszélgetőpartnerek – de lássuk be, mi sem vagyunk azok. Az alábbiakban összegyűjtöttem néhány olyan tényt, ami rám és szerintem sok más felnőttre is igaz. Talán segítenek egy kis betekintést nyerni, egy kis megértést ébreszteni és egy kis empátiát érezni az életünkben lévő aprócska emberek iránt.

4 tény arról, hogyan kommunikálunk – és mit tanít mindez a gyerekeknek

1. Ha nem írom le, biztosan elfelejtem.

Szörnyű a memóriám, így az egész életemet teendőlisták, naptárak és post-it jegyzetek irányítják. Ez abból fakad, hogy vagy túl elfoglalt és szétszórt vagyok ahhoz, hogy odafigyeljek, vagy meghallgatom, de azonnal elfelejtem, vagy pedig figyelek ugyan, de később mégis kimegy a fejemből. Jelenleg is tudom, hogy körülbelül 26 tétel van a teendőlistámon, de egyet sem tudnék felidézni anélkül, hogy rá ne néznék. Ismerős ez a helyzet?

A helyzet az, hogy felnőttként remélhetőleg már kialakítottunk olyan stratégiákat, amelyek segítenek odafigyelni, megjegyezni és később felidézni dolgokat. Néhányan úgy próbálnak megjegyezni egy új nevet, hogy összekötik egy ismerősükkel, mások néhányszor elismétlik a címet a fejükben, hogy jobban rögzüljön, megint mások az ujjaikon számolják a listát, vagy a technikára és a jegyzetelésre hagyatkoznak.

A gyerekeinknek azonban gyakran még nincsenek ilyen eszközeik. Vagy még nem tanulták meg őket, vagy még nem elég érettek a használatukhoz. Amikor tehát arra kérjük őket, hogy hozzanak ki három dolgot a konyhából, megkérdezzük, mi történt az iskolában, mit kell vinni az osztálykirándulásra, vagy hogy hívják az új pedagógiai asszisztenst, nem csoda, ha nehezen megy nekik. Ők még csak most tanulják, hogyan irányítsák a figyelmüket, zárják ki a zavaró tényezőket, dolgozzanak fel egyre hosszabb mondatokat, és idézzék fel az információkat.

Javíthatunk a gyerekeinkkel való kommunikáción, ha ezeket észben tartjuk. Segíthetünk nekik azzal, hogy egyszerű stratégiákat tanítunk nekik: például számoljanak az ujjaikon, ismételjék el hangosan az utasításokat a jobb megjegyzés érdekében, mutassuk meg nekik, hogyan rajzolhatnak képes teendőlistát, és tanítsunk nekik vicces mondókákat vagy dalokat az új információk rögzítéséhez.

2. Azt feltételezem, hogy az emberek olvasnak a gondolataimban.

A férjemnek folyamatosan emlékeztetnie kell arra, hogy nem lát bele a fejembe. Gyakran automatikusan azt gondolom, hogy tudja, milyen napom volt, tud arról a borzasztó e-mailről, amit kaptam, kitalálja, mit szeretnék vacsorázni, és hogy egy beszélgetés során pontosan „érti, mire gondolok”. Mindannyian beleesünk ebbe a csapdába a hozzánk közel állókkal: feltételezzük, hogy eléggé ismernek ahhoz, hogy olvassanak a sorok között, értsék a célzásokat és ráérezzenek a lényegre. Nos, a gyerekeink ugyanezt csinálják.

A kisebb gyerekek agya valójában pontosan így működik. Ezt hívják „tudatelméletnek” (theory of mind). Kezdetben a gyerekek nehezen értik meg, hogy nem mindannyian ugyanazt gondoljuk és érezzük egy adott pillanatban. Idővel megtanulják, hogy anya lehet boldog akkor is, amikor ők épp unatkoznak, vagy apa lehet izgatott, miközben ők félnek. Ahogy idősebbek lesznek, ez még bonyolultabbá válik, hiszen az emberek mondhatnak és tehetnek mást, mint amit valójában éreznek – például a testvérem mondhatja, hogy „jól van”, miközben szomorú, egy barátunk pedig sírhat az örömtől az egyik nap, a bánattól a másikon.

Gyermekeink folyamatos felfedezőúton járnak: nemcsak a saját érzéseiket és gondolataikat tanulják kiismerni, hanem mindenki másét is. Nehezen fogadják el, hogy anya nem tudta magától, hogy ők ma krumplipürét akarnak vacsorára, hogy a piros poharat kérték és nem a kéket, vagy hogy apa nem érzi automatikusan, ha valami bántja őket az iskolában. Nekünk kell segítenünk nekik a tanulásban, a megértésben és a kifejezésben.

Számos módja van a kommunikáció javításának! Próbáljatok meg az érzésekről beszélgetni a családi együttlétek során, hogy gyermeked megértse: mindenkinek mások az érzései. Kérdezzétek meg egymástól, milyen volt a napotok, és a nehezebb helyzetekben mondd el neki hangosan, hogy nem tudhatod, mi zajlik a fejében és a szívében, de ha beszél róla, megmutatja és elmagyarázza, azzal segíthet neked, hogy te is segíthess neki. Akár olyan beszédfejlesztő alkalmazást is bevethettek, mint a Speech Blubs, amely szuper érzelmekkel foglalkozó részekkel segíti gyermekedet abban, hogy megértse és kifejezze, mit érez.

3. Be nem áll a szám.

A legtöbben imádunk beszélni. Még ha nem is szeretünk kiállni és egy nagy csoport előtt szerepelni, a barátainkkal és a családunkkal a legtöbben szívesen csevegünk, megosztva a gondolatainkat, ötleteinket, érzéseinket és élményeinket. Amikor megkérdezik tőlem, miért tanultam logopédusnak, (viccesen) mindig azt válaszolom, hogy ez gyakorlatilag egy diploma a beszélésből, szóval úgy gondoltam, egész jó lennék benne.

A gyerekeink számára a beszéd, a nyelv és a társalgás még valami egészen új és rendkívül izgalmas dolog! Életük első néhány évét azzal töltötték, hogy téged figyeltek, miközben másokkal beszéltél anélkül, hogy ők maguk képesek lettek volna rá. Tele voltak érzésekkel, szükségletekkel és gondolatokkal, de hiányzott a nyelvi eszköztáruk a kifejezésükhöz. És végre eljön a pillanat, amikor hirtelen képesek megszólalni, bekapcsolódni, megnevettetni másokat, megosztani a legvadabb ötleteiket, és megmutatni, milyen okosak, viccesek és önálló véleményük van. Végre feltehetik azokat a kérdéseket, amik már régóta feszítik őket, és olyan döntéseket hozhatnak, amiket mások is megértenek. Nem csoda, hogy ha egyszer belelendülnek, le sem lehet állítani őket!

Nagyon-nagyon könnyű eljutni arra a pontra, ahol a szűnni nem akaró csacsogás már fárasztóvá válik, de amikor csak teheted, lépj hátra egyet, és élvezd! A nyelv a kulcs a te kisgyermeked világához, és ő a lehető legteljesebben él vele. Becsüld meg a vele való beszélgetéseket! Úgy segíthetsz neki elsajátítani a beszéd és a csend társas szabályait, hogy mintát mutatsz, és megbeszélitek a sorra kerülés és a kivárás fontosságát. De mindenképpen állj meg és figyelj rá, mert ebből tanulja meg, hogy a hangja számít, van mondanivalója, és amit mond, az fontos.

4. Folyton a Google-t bújom!

A statisztikák szerint egy átlagember havonta körülbelül 1200 alkalommal keres rá valamire a Google-ön, és ha kicsit is hasonlítasz rám, lefogadom, hogy nálad ez a szám még magasabb! Csak a mai napon rákerestem, hogyan jutok el egy barátomhoz, hány gramm egy uncia, mi a címe annak a számnak a rádióban, meddig van nyitva a bolt, és hány hónapos kortól szabad naptejet kenni egy babára. Kérdések millióit teszem fel nap mint nap... és a gyerekeink pontosan ugyanezt csinálják.

Bármikor, az ország bármelyik szupermarketében biztosan találsz a szomszéd sorban egy gyereket, aki épp azt kérdezi a szüleitől: „Megkaphatom ezt? Miért? Az meg mi? Ki volt az, anya? Mit csinál az a néni? Kaphatok egy kekszet?” Mindannyian hallottunk már ilyet, ez a szülő-gyermek kommunikáció elengedhetetlen része. A gyermeked szemében te vagy a Google! Te vagy minden információ mindentudó forrása. Mindent, amit még nem tud (és ez rengeteg dolog), és mindent, amit tudni szeretne, valószínűleg tőled fog megtudni. Te vagy a kapu a tanulás és a nyelv világához. Ez pedig néha hihetetlenül kimerítő tud lenni!

Ilyenkor vegyél egy mély levegőt, és hallgasd meg. Figyelj arra, amit tudni szeretne. Csak próbálja kiigazodni abban a világban, amelyben találta magát. Oly sok minden, amit a nap folyamán lát és tapasztal, számára most történik először. Valóságos tudásszivacsok, tele tanulási vággyal. Meg akarják érteni a dolgokat, és legfőképpen olyanok akarnak lenni, mint te. Ezért mindent tudni akarnak, amit te tudsz, és ennek egyetlen módja... a kérdezés!

Szóval ezen a héten, egy kérdésekkel teli, rohanós nap közepén – amikor látszólag oda sem figyelnek, miközben azt a kekszet követelik, amit 12 órája ígértél meg nekik, és már milliomodszor mesélik el ugyanazt a történetet –, állj meg, figyelj rájuk, és válaszolj. Itt a remek alkalom a gyermekeddel való kommunikáció fejlesztésére! Ha te megteszed, ők is megtanulják majd. Ez a tanulás és fejlődés aranykora, amikor te jelented számukra a világ közepét. Használd ki minden pillanatát. Nem fog örökké tartani.