Hogyan dolgozd fel gyermeked diagnózisát?

A legtöbbször azt mondom a szülőknek, hogy nemcsak beszédzavarról van szó, hanem más tényezők is akadályozhatják a gyermeket a tipikus fejlődésben, mint például a figyelemhiányos zavar vagy az autizmus. 

Hogyan birkózz meg mindazokkal az érzésekkel, amelyek a diagnózis kézhezvételekor törnek rád? Mi számít normálisnak, és mi nem? El fognak múlni valaha ezek az érzések? 

Szakmai tapasztalat

Nemrégiben hozzám irányítottak egy diákot szociális készségfejlesztésre. Általános tantervű iskolába járt, rendkívül sikeres tanuló volt, de a felső tagozaton logopédiai fejlesztést kapott, mert nehezen talált barátokat.

Amikor először találkoztam ezzel a diákkal, teljesen egyértelmű volt, hogy autizmus diagnózist kellene kapnia; a szülők azonban kifejezetten ellenállónak tűntek a kivizsgálással szemben. 

Sajnos, amint egy diák középiskolás lesz, a logopédiai ellátásra való jogosultság feltételei sokkal szigorúbbá válnak. A standardizált teszteken elért eredmények mellett a tanulmányi teljesítményt is figyelembe veszik. Ez a tanuló a teszteken nem ért el jogosultságot adó eredményt, ÉS színjeles volt minden tantárgyból (amelyek közül néhány emelt szintű volt). 

Ez azt jelentette, hogy nem volt jogosult az iskolai logopédiai ellátásra.

Iskolán kívüli logopédiát javasoltam neki, hogy megtanulja kezelni az érzelmeit, és elsajátítsa a kortársaival való kapcsolatteremtést. A megbeszélés után szörnyen éreztem magam, amiért nem tudtam segíteni neki. A szülők nagyon elzárkóztak attól, hogy megadják neki a szükséges segítséget, és elutasították a kivizsgálást, még a viselkedéséről szóló összes feljegyzésem és dokumentációm ellenére is. Egyértelmű volt, hogy tagadásban élnek azzal kapcsolatban, ami a lányukkal történik. 

Bárcsak azt mondhatnám, hogy ennek a történetnek boldog befejezése volt, de sajnos nem így történt. Közvetlenül karácsony előtt a lány édesapja váratlanul elhunyt. Egyetlen napot sem hiányzott az iskolából, mert nem akart lemaradni a feladatokról. 

Nem tudta megfelelően priorizálni vagy kezelni az érzelmeit, és még az apja temetésére sem ment el. Ha járt volna terápiára, egy terapeuta segíthetett volna neki mindezt feldolgozni és hatékonyan kezelni.  

Miért van ez?

Sajnos nem ez az első alkalom, hogy szülőket vagy gondviselőket látok elutasítani egy diagnózist vagy vizsgálatot, pusztán azért, mert félnek az eredményektől. Ha te is így érzel, gondold át a következőket:

1. Vajon a diagnózis hosszú távon segítene a gyermekednek?
2. Módosíthatók vagy szükség esetén megszüntethetők a kapott fejlesztések, ha már nincs rájuk szükség?
3. Miért félsz a diagnózistól?
4. Milyen támogatás segítene neked az információk feldolgozásában?

Amikor érzem, hogy a szülők ellenállnak annak, amit javaslok, 48 órát adok nekik az információk megemésztésére, majd felhívom őket, hogy megkérdezzem, hogy vannak. Nagyon sok információ ez egyszerre, és ha hagyunk időt az átgondolására, sokkal tisztábban tudják látni a helyzetet. 

Mint bármi másnál, amikor az érzelmeid még felkavartak és nyersek, nem mindig tudsz tiszta fejjel gondolkodni. 

Teljesen természetes, ha további információkat kérsz, vagy akár egy másodvéleményt szeretnél. Számtalan szülő fordult már hozzám másodvéleményért, vagy vitte el a vizsgálati eredményeimet egy másik szakemberhez, hogy kiderüljön, ők is ugyanazt a terápiát javasolják-e. Ez teljesen rendben van! 

Attól függően, hogyan érzel, általában pszichológiai tanácsadást javaslok a szülőknek. Egy diagnózis kézhezvétele bizonyos mértékig csalódást kelthet. Ott van ez a tökéletes gyermek, akit megalkottál, felneveltél és gondozol – nem lehet semmi baja! Egy szakember segíthet feldolgozni és kezelni ezeket az érzéseket, hogy azok ne hassanak ki a gyermekedre. 

Ha a terápia nem neked való, érdemes lehet támogató csoportokat keresni. Nagyon sokféle csoport létezik – némelyik személyesen találkozik, mások online, vannak kimondottan anyukáknak, és vannak csak apukáknak szólók. Ez lehetőséget ad arra, hogy olyan szülőkkel beszélgess, akik pontosan ugyanazon mennek keresztül, mint te... vagy esetleg még nehezebb helyzetben vannak. 

A legfontosabb, amit észben kell tartanod: nem te vagy a hibás. Történnek dolgok. Ez nem rajtunk múlik! Megfelelő terápiával és gyógyszeres kezeléssel a gyermeked továbbra is sikeres lehet! Lehet, hogy kicsit tovább tart, mire megszólal az első szó? Talán. Szüksége lesz egyéni fejlesztési tervre (IEP)? Meglehet. Mindaddig, amíg megkapja a szükséges segítséget, nagyszerű munkát végzel!

Tarts ki, és menj tovább előre!